BÚVÁR BLOG

Földrengés a víz alatt

Egy búvár videóra vette, ahogy merülés közben 7,2-es erősségű földrengés éri a tenger mélyén

Ez a víz alatt is rémisztőnek tűnik.

A következő videóban azt láthatjuk, hogy néz ki egy erősnek számító földrengés a víz alatt a merülő búvárok szemszögéből nézve. A videó szövegezése szerint valahol az Indonézia egyik beltengerének számító Banda-tenger mélyén rögzítették a 7,2-es erősségű földmozgást – a Reuters beszámolói viszont egy 6,8-as és egy 6,9-es erősségű földmozgásról szólnak, ami november 8-án következett be az említett térségben:

Egy, a Richter-skála szerinti 6,8-as és 6,9-es magnitúdójú földrengés erősnek számít a felszínen, míg a 7,2-erősségűt az igen erős kategóriába sorolják. Előbbiek esetében az erősebb épületek is megrongálódnak még az epicentrumtól 50–80 km távolságban is, míg utóbbi súlyos károkkal jár: házak és hidak összeomlását, utak és vasúti sínek deformációját okozhatja.

A videó végén hallani, ahogy (vélhetően) a merülés vezető hanghatás keltésével próbál jelezni a többieknek, hogy figyeljenek rá. Ez többek között azért is van, mert egy váratlan esemény esetén meg szokták szakítani a merülést, és ezt igyekezhetett jelezni a többi búvárnak.

 

forrás: player.hu

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686
Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk


NEUFELD Neufeld2024.03.31 14:45
10,2Cº