Így vagy úgy, de mindannyiunkban tudatosult már, hogy angyalok vigyáznak ránk, és mellettünk teremnek a bajban. Kimentenek a vízből, jég alól, életeket követelő ítéletidőből.

Ezúttal most nagyon is hús-vér angyalokra céloztunk, amolyan kézzel foghatókra, akikről régóta tudunk, ismerjük őket, és bármikor a segítségünkre sietnek önzetlenül, bárhol is legyünk a világon. Nevezhetjük őket röviden mentőknek, még ha mások is a Konstantin-keresztet viselőktől, azoknál lényegesen speciálisabbak.

Bizonyára kitalálták, a napokban a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület munkájába kukkanthattunk be ismét, és – ahogy teszik ezt minden esztendőben – éppen belemerültek a Sóstói Tófürdő vizébe. Kihasználva a helyzetet, lapunk is velük tartott, persze nem a szó szoros értelmében, csupán egy beszélgetés erejéig.

A csapat egy részének mint kiderült, az első, úgynevezett szezonnyitó búvárgyakorlatukat tartották, és ha már víz alá merészkedtek, mindjárt hasznossá is tették magukat.

– Minden szezon előtti nyitó merülésünk egyfajta gyakorlás, a különféle keresési mozzanatok átismétlése, illetve több is ezeknél: csapat-összekovácsoló együttlétnek sem utolsó – mondta el lapunknak az egyesület elnöke, Vincellér Tibor. Persze hozzá is tette mindjárt, hogy ezúttal se volt kinn a tónál a tejes csapat, annak csak egy része, de természetesen szerveznek olyan alkalmakat is, amelyeken mindenki ott lehet, sőt időnként más, bármelyik távolabbi megyéből érkező mentőcsapatok is betársulhatnak hozzájuk.

S hogy miért éppen a Sóstói Tófürdőt szemelték ki maguknak? – Ez nekünk a legkényelmesebb. Kimehetnénk mondjuk a Bujtosi-tóra vagy Nyékládházára, de az említett vizek mellett sok a horgász, akik bizonyosan nem örülnének, ha a búvár belegabalyodna a damiljaikba. Márpedig ilyen könnyen előfordulhat, és az az érdekes, hogy sokszor észre sem vesszük, pláne, amikor a palackba vagy valamelyik tömlőbe akad bele a damil. Jobb esetben mindez csak abból derül ki, hogy valaki a parton ülők közül váratlanul átkozódni kezd. Rosszabb esetben a horgászok képesek ki is rángatni a búvárunkat a vízből – magyarázta nevetve.

A gyakorlás nem haszontalan

– A tófürdő esetében nem kell ilyesmitől tartanunk, és ha már ott vagyunk, rendszerint át is nézzük a strandot, nehogy olyan maradjon a tó fenekén, ami veszélyt jelenthet a fürdőzőkre. Extrém dolgokra nem kell gondolni, de például leszakadt horgot, szemetet mindig találunk, és amikor olyan hideg a tél, hogy vastagon befagy a víz, a tó jegére köveket vagy éppen szemeteskukát is ráhordanak. A mi dolgunk volt az is, hogy kihelyezzük azokat a betondarabokat, amelyekhez ki van horgonyozva a stég – tudtuk meg.

Tibor elmondta, hogy lámpát ilyenkor soha nem használnak, mert a két méternél kicsivel mélyebb tófenéken nem sok hasznát vennék.

– Ugyan még oda is leszűrődik a fény, de a látótávolság nulla, ugyanúgy, mint a ködben, a vízben úszó részecskékről visszaverődne a lámpánk fénye. Így aztán tapogatózva tájékozódunk, ami kétségtelenül nem veszélytelen, de gyakorolni éppen emiatt is érdemes. Szóval a búvár – főleg mondjuk egy tiszai keresésnél – beleakadhat egy bedőlt fatörzsbe, faágba, esetleg gondot okozhat az uszadék, a sodrás vagy a változó vízmélység. Ezeket nevezzük objektív veszélyeknek. Szubjektív ezzel szemben, amikor a búvár megfeledkezik magáról, és nem figyeli, mennyi oxigént használt el, eltéved, vagy belegabalyodik valamibe – magyarázta.

Hogy a biztonságot megőrizzék, biztosítókötelet használnak, veszélyes helyzeteknél, akcióknál, komolyabb medrek esetében rádiófrekvenciás eszközökkel is kommunikálnak. – Kétségtelenül jobban szeretjük a hagyományos „köteles” módszert. A biztosítóemberünk a kötél mozgásából, vagy a buborékokból tudja, éppen hol tartózkodik a búvár a víz alatt. De ez sem mindig szentírás. Fontos, hogy a merülőbúvár is képben legyen mindennel, ő tudja a legjobban, hogy mi zajlik a felszín alatt, és kerülhet olyan rázós szituációba is, amikor föntről ebből semmi nem érzékelhető. Ilyenkor a búvárnak mindenképpen le kell adnia a jelzéseit a kötél segítségével.

Extrém havazás helyett viharok

Természetesen a speciális mentők élete sem mindig pattanásig feszített, vannak nyugalmasabb időszakok. – Szerencsére az utóbbi időben egyre kevesebb vízbefulladásos esethez riasztanak a megyénkben, és amíg korábban az extrém havazások adtak munkát, ilyenek, például téli rendezvénybiztosítások mostanában nincsenek. Vannak helyettük viszont egyre durvább viharok, ilyen veszélyeknél is számíthatnak ránk az emberek – tette még hozzá a képzett szakember.

Nyugalmasabb időszakban van idő a téli-nyári eszközök, palackok, ruházatok karbantartására, cseréjére. Az pedig közös öröm és érdek, ha fejleszteni is tudnak. Mostanság egy olyan lezárható utánfutóra lenne szükségük, amelyen mindig készen állnának a viharkároknál bevethető eszközeik. Nem lenne nagy összeg, néhány millió forint, de a városi civil alaphoz benyújtott pályázatukat már kétszer is elutasították. Jól jönne a támogatás, de ha másképpen nem megy, megoldják saját erőből. Menteni ugyanis kell, aki segítségre szorul, mindenki számít is rájuk.

forrás: szon.hu