BÚVÁR BLOG

Kétezer éves hajóroncs

Kétezer éves hajót találtak Horvátország partjainál

Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosannál, mindössze kétméteres mélységben – írja az MTI.

Mladen Pesic, a zárai Vízalatti Régészeti Központ igazgatója szerint a Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták, a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket

A frissen felfedezett hajót homok borítja, paramétereiről pedig annyit tudni, hogy körülbelül három méter széles, hosszából pedig ez idáig kilenc métert tártak fel. A kiálló részek kivételével – amelyeket tönkretettek a hajóférgek – a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban.

A hajó másik felének feltárást jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet.

A kutatás vezetője jelezte, a hajó faelemeiből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó. Hozzátette: a feltárás után szeretnék kiemelni a tengerből a hajót, és kiállítani. Az egyik potenciális helyszín a felfedezés közelében, az egykori Szent Miklós-templom épületegyütteség helyén lehet.

Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről.

Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt – tette hozzá Pesic. Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak.

forrás: 24.hu

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686
Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk


NEUFELD Neufeld2024.03.31 14:45
10,2Cº