BÚVÁR BLOG

Jules' Undersea Lodge

Rekordot döntött a professzor, senki nem élt még ennyi ideig a víz alatt

Egy amerikai kutató megdöntötte a leghosszabb víz alatt eltöltött, nyomáskiegyenlítés nélküli élet rekordját.

Joseph Dituri több mint 74 napot töltött egy 9 méter mély lagúna fenekén a floridai Key Largóban. És egyelőre nem tervezi, hogy abbahagyja. Vasárnap azt mondta, hogy legalább 100 napig marad a Jules' Undersea Lodge-ban − közölte a BBC.

A felfedezés iránti kíváncsiság vezetett ide − fogalmazott.

„Az első naptól kezdve az volt a célom, hogy inspiráljam a következő generációkat, interjúkat készítsek a tenger alatti életet tanulmányozó tudósokkal, és megtudjam, hogyan működik az emberi test extrém környezetben” − tette hozzá.

A korábbi rekordot − 73 napot − a környezeti nyomáson víz alatt eltöltött legtöbb időt tekintve két professzor állította fel 2014-ben ugyanabban a Key Largó-i lodge-ban. A tengeralattjáróval ellentétben a lodge nem használ technológiát a megnövekedett víz alatti nyomás kiküszöbölésére.

Dituri professzor − aki a Dr. Mélytenger becenévre hallgat − március 1-jén kezdte meg kalandját a Jules' Undersea Lodge-ban, egy kis szobában, amely a Florida Keys-i lagúna alján található.

Nevét Jules Verne-ről kapta, aki a 20 ezer mérföld a tenger alatt című ismert sci-fi-könyvet írta. A Project Neptune 100 elnevezésű kutatás keretében a Dél-floridai Egyetem professzora azt vizsgálja, hogyan reagál az emberi test a hosszú távú, extrém nyomásnak való kitettségre. A kutatók egy sor orvosi teszt lefuttatásával vizsgálják az 55 éves férfi egészségi állapotát, valamint az ilyen hosszú ideig tartó elszigeteltség és bezártság pszichológiai hatásait.

A víz alatt töltött idő azonban nem tartotta vissza professzori feladataitól. Dituri − aki 28 évig a haditengerészetnél is szolgált − a Dél-floridai Egyetem tájékoztatása szerint online tartja az orvosbiológiai mérnöki órákat, miközben a lagúnában él.

Hogy ne unatkozzon, a professzor mindennap reggel 5 órakor ébred, és edz. A beszámolók szerint fehérjedús ételeket fogyaszt, például tojást és lazacot, amelyeket a mikrohullámú sütővel tud melegen tartani. És bár víz alatti tartózkodása úttörőnek bizonyult, már alig várja, hogy visszatérjen a föld feletti tevékenységekhez.

Ami a legjobban hiányzik a felszínen töltött időből, az szó szerint a napfény

− mondta az Associated Pressnek.

forrás: index.hu

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686
Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk


NEUFELD Neufeld2024.03.31 14:45
10,2Cº