BÚVÁR BLOG

 Az 1959-ben szervezett expedícióban előkerülő hamis angol bankjegyek – Fotó: Keystone / Getty Images

A tó, ahol annyi búvár halt meg náci kincsek után kutatva, hogy betiltották a merülést

A legenda szerint a tó rejti a nácik által a második világháborúban összerabolt és azóta elő nem került arany és egyéb kincsek nagy részét.

A Toplitzi-tó – vagy németül Toplitzsee – az Alpokban rejtőző sok száz, festői szépségű hegyi tó egyike, nem túl könnyen megközelíthető, de éppen emiatt kedvelt kirándulócélpont, erdőkkel és magasba törő szirtekkel körülvéve, Salzburgtól nem messze. A tó nagyjából száz méter mély, a különlegessége, hogy 20 méteres mélység alatt sós a vize és extrém alacsony az oxigéntartalma, így legfeljebb baktériumok képesek megélni ezeken a részeken.

A tóban a náci kincsek utáni kincsvadászat annyi búvár életét követelte az elmúlt években, hogy be is tiltották a merülést a tóban – ami a konteóhívők számára persze csak megerősítette, hogy valami nagyon-nagyon izgalmas és értékes dolog van odalenn. A legendának, mint mindig, most is van némi alapja: a nácik és a Toplitzi-tó kapcsolata elég részletesen dokumentált, 1943-tól egy haditengerészeti kutatóbázist tartottak fenn itt, és tengeralattjárók, illetve víz alatti bombák, torpedók, aknák fejlesztéséhez végeztek különféle teszteket és kísérleteket.

Amikor már látszott, hogy a németek szempontjából nem lesz jó vége a háborúnak, ‘45 elején a környékbeliek beszámolói szerint páncélosokkal védett teherautó-konvoj érkezett a tóhoz, és a víz mélyére süllyesztették a rakományát, ami jó nagy és látványosan nehéz ládákból állt. Mindez időben nagyjából egybeesett azzal, amikor Hitler kiadta a parancsot, hogy a Reichsbank aranytartalékát biztonságba kell helyezni, mielőtt a szövetséges csapatok előrenyomulása elérné Berlint. Ezt vagy legalábbis ennek egy nagy részét ‘45 áprilisában a híres merkers-kieselbachi sóbányában találták meg az amerikaiak, és persze azóta is tartja magát kismillió teória, hogy hol lehetnek még ilyen rejtekhelyek.

Búvár a Toplitzi-tónál

Kép: Osztrák búvár készül alámerülni a Toplitzi-tóba 1960-ban, náci kincsek után kutatva – Fotó: Mario De Biasi/Mondadori / Getty Images

A Toplitzi-tóban rögtön a háború után elkezdtek amatőr kincsvadászok és hivatalos, profi expedíciók is kutatni, a tó pedig elkezdte szedni az áldozatait. A már említett halott zóna mellett a tóban rossz látási körülmények, a tófenéken sűrű iszap, a vízben pedig rengeteg félig-meddig elsüllyedt vagy éppen lebegő fatörzs akadályozza az egyszeri búvárt a mozgásban és tájékozódásban. Akárhányszor csak szigorítottak a merülési szabályokon az osztrák hatóságok a halálos balesetek miatt, mindig előkerült egy-egy újabb jel, hogy a nácik valamit tényleg elrejtettek a tó mélyén.

A legnagyobb fogást 1959-ben sikerült felhozni, amikor a német Stern magazin finanszírozott egy expedíciót búvárokkal, mini-tengeralattjáróval (a Stern ekkoriban Európa egyik legnagyobb példányszámú újságja volt, később belefutottak egy nagyon kínos botrányba egy titkos Hitler-napló leközlésével, amiről kiderült, hogy hamisítvány, akkor csúnyán odalett a hitelességük meg az olvasótábor nagy része is). A tó mélyéről hermetikusan lezárt ládákban egy csomó készpénz került elő, méghozzá angol font – egyes források szerint 70, mások szerint 100 millió. Mind egy szálig hamis.

Mint kiderült, a nácik a szupertitkos Bernhard hadművelet bizonyítékait tüntették el a tóban. Ez Heinrich Himmler projektje volt, az akció célja pedig a brit államkincstár megroppantása lett volna rengeteg jó minőségű hamis pénz bepumpálásával az angol gazdaságba. A hamisítványok tényleg szuperjó minőségűek voltak, és amikor az első 15-20 millió hamis font elkezdett keringeni Angliában, a Bank of England pánikszerűen megváltoztatta az 5 fontos bankjegyek kinézetét, a 10-esek nyomását meg le is állította. A háború vége felé közeledve a már elkészült hamis pénz nagy részét a németek elégették, a többit pedig a Toplitzi-tóban rejtették el, hátha jó lesz még egyszer valamire.

Persze a felfedezés nem vette el azoknak a kedvét, akik a titkos náci aranyat sejtették a tóban, főleg miután 1964-ben az aktuális James Bond-filmben, a Goldfingerben is szerepelt egy náci aranyrúd, ami a sztori szerint a Toplitzi-tóból származott. A tavat mindenesetre teljesen lezárták a kincsvadászok elől, majd miután 1983-ban egy német biológus, aki a tó élővilágát tanulmányozva bukkant újabb, hamis pénzzel tele ládákra, teljesen betiltották a búvárkodást.

Így van ez máig, persze mostanában már főleg az interneten keringenek az egyre vadabb részletek az évtizedekkel ezelőtti búvárok merüléseinek részleteiről, aranyról, mindenféle kincsekről, náci csodafegyverek prototípusairól, sőt a cári Oroszországból kimenekített, majd a nácik kezébe került felbecsülhetetlen értékű műtárgyakról.

Főkép: Az 1959-ben szervezett expedícióban előkerülő hamis angol bankjegyek – Fotó: Keystone / Getty Images

forrás: telex.hu

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
info@diving-sopron.hu+36 70 3704686

Adatkezelés | Impresszum

Vélemények

Boraszat Orokos
Legyen egy ajándék 🎁 de lehet egy új kezdett. Jól szervezett csapat .Egy felejthetetlen élmény akár bakancslistádon egy pipa ki ...
Gergely Jaczkó
Jó társaság, nagyon jó túrák és egy nagyon nyugodt jó fej oktató aki a nehéz diákokat is jól ...
Gábor Bognár Nagy
Professionelle Tauchschule mit coolen Lehrer, top equipment, tolle guides gute Preise für Tauchkurse sowie fun dives.
Hajnalka Kiffovics
Megbiztható oktatás, szuper élmények, jó hangulat.Egy új élménnyel lettem gazdagabb! :) (Translated by Google) Reliable education, super experiences, good mood.I'm getting ...
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
Norbert Knábel
Gyors, időben rugalmas elméleti és gyakorlati búvárképzés Profi oktatóval. A bázis könnyen megközelíthető és ...
Gábor Gáncs
A legjobb csapat. Gyertek ide. (Translated by Google) The best team. Come here.
Zoltán Papp
Nagyon jó élmény volt, csak ajánlani tudom az élménymerülést :) (Translated by Google) It was a very good experience, I can ...
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom! (Translated by Google) ...
Anikó Szekó
Tényleg élmény volt az élménymerülés. Profi szervezés, türelmes segítőkész oktatóval. Ajánlom mindenkinek aki ...
Gábor Krajczár
Remek oktatás, kemény vizsgabiztos :-) de megéri, az élmény felbecsülhetetlen! (Translated by Google) Great education, hard invigilator :-) but well ...